Home

Június ötödike, szerda. Kevés nap telt el, nekünk mégis egy örökkévalóságnak tűnik: Clément halála óta nehezen tudunk úrrá lenni zaklatottságunkon. Semmi sem készíthet fel egy barát és elvtárs eltemetésére – kétségtelenül még a nekünk hiányzó évek és tapasztalat sem. Nem adatik meg a visszavonulás és gyász ideje, melyre szükségünk van, hiszen Clément gyilkossága politikai gyilkosság volt. És ezért politikai válaszért kiált. A világ nem áll meg a könnyeinkre tekintettel; és ma, még inkább mint valaha, nem adhatjuk fel. A Clément iránt érzett tiszteletből, a küzdelmeiért. Fel kell emelnünk fejünket, fájdalmunkat haraggá változtatni, dühünket pedig erővé. Az elfojthatatlan fájdalom, az elfojthatatlan harag, düh és erő egyszerre fűtik ezeket a sorokat, melyekkel vissza szeretnénk adni Clément halálának azt az értelmét, melyet ő maga adott volna neki: a politikai értelmet.

 

Június másodikán vasárnap, három nappal Clément meggyilkolása előtt, a Zsidó védelem ligája (Ligue de défense juive – LDJ), egy Izrael-párti ultranacionalista milícia, mely terrorista szervezetként be van tiltva az Egyesült Államokban és Izraelben, viszont Franciaországban tolerált a létezése, felvállalta egy Mounir nevű fiatal férfi megtámadását, aki azóta kómában van. Június negyedikén kedden, egy női párt erőszakosan megtámadtak a házasság azonos neműekre való kiterjesztése ellen tiltakozók[1]. Egyiküket sürgősen kórházba szállították, és 90 napig ideiglenesen teljes rokkanttá nyilvánították.Június hatodikán csütörtökön egy fejkendőt hordó fiatal nőt, Rabiát erőszakosan megtámadott két bomberdzsekis “kopasz személy”, akik nagy valószínűséggel a szélsőjobbhoz tartoztak. Panasztételi kísérletére a rendőrség azt tanácsolta, hogy menjen haza és ne “kavarjon port” az ügy körül. Ugyanaznap, míg mi Clément és antifasiszta küzdelme iránti tisztelettételként kint voltunk Párizs és más városok utcáin, és Manuel Valls[2] ide-oda gesztikulálva a JNR (Jeunes nationalistes révolutionnaires; Fiatal forradalmi nacionalisták)[3] feloszlatásáról beszélt, a rendőrség az elmúlt évek egyik legnagyobb illegális bevándorlókat célzó razziáját hajtotta végre Párizsban. Június hetedikén megtudtuk, hogy a bíróság felmentette azt a rendőrt, aki 2007-ben Villiers-le-Bel-ben felelős volt Moushin és Lakhamy haláláért[4].

 

A lista hosszúra nyúlik.

 

Clément-t nem  csupán egy csoport fasiszta ölte meg. Nem csupán az ölte meg, amit szélsőjobbnak nevezünk. Clément ennél tágabb értelemben a Franciaországban és máshol Európában rohamosan teret nyerő beteges eszmék és azok általánossá válásának áldozata. Clément gyilkosa az állam rasszizmusa – különösen iszlamofóbiája –, xenofóbiája és homofóbiája is.Tanúi voltunk annak, ahogy a homofóbia komplexusok nélkül fevonul az utcáinkon hónapokon keresztül. Az iszlamofóbia immár évek óta terjeszkedik a politikai és médiatérben, és egyre erőszakosabb fenyegetések, zaklatások és támadások kísérik. A fasizmus szörnyetege nem önmagában születik.A szélsőjobb magabiztosságát a hatalom intézményeitől eredő rasszista, xenofób és homofób diskurzusok és gyakorlatok táplálják.

 

Clément fehér, heteroszexuális férfi volt, a Sciences Po[5] diákja. Azért ölték meg, mert antifasiszta aktivista volt, libertárius. Megölték, mint ahogy ez megtörténhet leszbikusokkal, biszexuálisokkal, melegekkel, transzszexuálisokkal, akik balszerencséjükre rosszkor rossz helyen tartózkodnak. Megölték, mint ahogy ez megtörténhet a nem-fehérekkel, bevándorlókkal, a muszlimokkal, akik az elszabadult rasszizmus áldozatai. A rendőri erőszak nem-fehér áldozatainak halála, rasszista támadások és gyilkosságok ritkán hatják meg a közvéleményt annyira, mint ahogy az Clément meggyilkolásának esetében történt.. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, bármilyen nagy legyen is fájdalmunk. Gyászunkat ez a tény semmivel sem csökkenti, sőt ha ez lehetséges, még növeli haragunkat és eltökéltségünket, hogy küzdeni fogunk. Clément antifasiszta volt: a jogok radikális egyenlőségének védelméért küzdött azok oldalán, akiket a szélsőjobb ellenségnek tekint: a szexuális kisebbségek, a bevándorlók, a muzulmánok, a politikai aktivisták. Clément szüntelenül elítélte a szélsőségesen jobboldali eszmék és gyakorlatok általánossá válását, sőt, intézményesülését. Amíg saját körünkben, a forradalmi radikális baloldalon nem tisztítjuk meg diskurzusunkat a nacionalizmus legapróbb maradványaitól, míg nem küzdünk állandóan és kitartóan a rasszizmus, iszlamofóbia, a romák és dokumentumok nélküli bevándorlók üldözése, a homofóbia és a szexizmus ellen, addig mi is  a fasizmus szörnyetegénekágyazunk meg, mely egyre csak növekszik. Ez az a küzdelem, melyet folytatnunk kell. A fasizmus ellen, minden szükséges eszközzel.


[1]    Franciaországban nemrég legalizálták az azonos nemű személyek közötti házasságot. A törvény ellen hónapokig tartó jobboldali tüntetések és tiltakozások voltak.

[2]    Francia belügyminiszter 2012 óta.

[3]    Nagy valószínűséggel ezen csoport tagjai ölték meg Clément Meric-et.

[4]    A két fiatal rendőri üldözés elől menekülve halt meg, halálukat követően lázongások törtek ki a Párizs külvárosában található Villiers-le-Bel-ben.

[5]    Politikatudományi Intézet, az egyik legelismertebb francia egyetem.

Publicités

Laisser un commentaire

Entrez vos coordonnées ci-dessous ou cliquez sur une icône pour vous connecter:

Logo WordPress.com

Vous commentez à l'aide de votre compte WordPress.com. Déconnexion / Changer )

Image Twitter

Vous commentez à l'aide de votre compte Twitter. Déconnexion / Changer )

Photo Facebook

Vous commentez à l'aide de votre compte Facebook. Déconnexion / Changer )

Photo Google+

Vous commentez à l'aide de votre compte Google+. Déconnexion / Changer )

Connexion à %s